Ebben a menüpontban az egyesület elnökének személyes gondolatait olvashatjátok egyes kérdésekről, amelyek az egyesület életével, céljaival kapcsolatosak.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

6. (13.09.03.)

471 éve, 1543. szeptember 03-án a Szulejmán szultán vezette török sereg által ostromolt Székesfehérvárt védő, sziléziai származású Varkocs György kapitányt és harcosait a város gazdagságukat védő polgárai kizárták a belső várból. A bezárt Budai kapu előtt a várost védő katonák és kapitányuk hősi halált haltak.

A város címerében ennek az eseménynek a hatására található a nyitott várkapu. Soha többé nem történhet meg, hogy valaki előtt bezárjuk a akapukat.

A város és a Hermann László Zeneiskola diákjai minden évben megemlékeznek erről az eseményről. 

Az iskola diákjai és tanárai ma is szép és tartakmas megemlékezést tartottak Varkocs György szobránál.

Amin elgondolkodtam az, hogy ez a megemlékezés miért nem fontos senki másnak? Miért nincsenek ott a mai katonák? Miért nincsenek ott a honvédelm ügyét támogató civil szervezetek? Miért nincsenek ott a hagyományőrzők? Egy olyan katona emlékművénél, aki a legtöbbet, az életét adta a hazáért és Székesfehérvárért!

Nagyon magányosnak éreztem magamat ott a nem is olyan nagy tömegben!

 

5. (14.09.02.)

A minap reggel hat óra körül álltam az egyik hipermarket pénztáránál (megvettem a munkanapra szánt 4 db kiflimet). Éppen fizettem. Mögöttem idősebb úr várakozott, kissé megkopott öltözetben. Futólag egymásra néztünk. Már fordítottam is volna el a tekintetem, de valami nem engedett. Rám nézett, a szeme felcsillant, aztán valahogy elsötétült az arca. Csodálkozva figyeltem ezt a változást. Biztosan nem bántottam meg semmivel. Megszólalt. Válaszztékos szavakkal, szép kejtésel, de érezhető indulattal a hangjában megkérdezte:

Tudja Ön, uram, hogy miért tarthattak minket 150 éven át megszállva a törökök? Gondoltam magamban, erről tudnék beszélni egy darabig, de hát siettem, ezért inkáább csak visszakérdeztem, hogy Ő mit gondol erről? Aztán jött a döbbenet:

Mert lepaktáltak velük a nemesek! Ugyanúgy, ahogy a mostani urak lepaktálnak a cigányokkal!

Akkor már süvített a hangja. Másodpercekig nem tudtam, hogy mit mondjak. Aztán csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy a kettő között nem lehet párhuzamot vonni. Ha létezett volna is, és ma is létezne valamiféle "lepaktásás", a kettőnek semmi köze egymáshoz! Nem lehet a kettőt összehasonlítan!

Gyorsan elköszöntem és elindultam, mögöttem az indulatos, a reggeli nyugalomba süvítő kérdéssel: Miért? Nincs igazam?

Vissza se nézve kimentem az áruházból, beültem az autóba és mentem a dolgom után. De nem hagyott nyugodni a kérdés: Miért? Nincs igazam? Hát nincs! Nincs igaza!

Persze, voltak akik lepaktáltak a törökökkel. Elsősorban a meghódolt területeken élő nemesek és nem nemesek, akik közül sokan még át is tértek, elhagyták a hitüket, hogy megőrizhessék kis vagyonkájukat, jószágaikat és az életüket.

A történelmi emlékezet megérti ezeket az eseményeket és embereket, de nem rájuk emlékezünk igazán. Emlékezni nem a kényszerű megalkuvőkra szokás, hanem a hősökre. Mohácsnál ottveszett "a nemesség színe-virága"! Aztán csak csapongva a 150 év nagy nevei között: Hunyady János, Török Bálint, Balassi, Dobó István, Nádasdy Ferenc, Battyány Ádám, Török Ferenc, Szondy György, Zrínyi Miklós, Gyulaffy László, vagy a Székesfehérvár körüli harcokhoz köthető Thury György, Huszár Péter, Varkocs György és névadőnk Wathay Ferenc. Ők mind nemesek voltak. Vannak köztük akik a maguk korában az ország leggazdagabbjai, mások szegényebbek, de valamiben egyek Ők. Nem alkudtak. Harcoltak karddal és pennával. Védték a hazát, védték sokszor a védhetetlent és sokan nem értek öregkort, sokan haltak a csatatereken. Megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Minden tisztelet kijár az emléküknek.

És mi van a cigányokkal? Hát Ők már akkor is itt éltek velünk. Közöttünk. Bizony kiszolgáltatva, sokszor megvetve és megalázva, kinevetve és kitaszítottan, szegénységben, nyomorban.

Itt vannak ma is. Magyarok Ők. Emellett cigányok. Innentől kezdve csak kérdéseim vannak: Mennyit változott a kiszolgáltatottságuk, a megvetettségük, a kitaszítottságuk, a nyomuruk? A mostani helyzetükért mennyiben feleős a többségi társadalom, és mennyiben Ők maguk? Mi a jobb megoldás? Az erőltetett integráció, vagy a pozitív diszkrimináció? És még rengeteg kérdés, amikre nem tudom a válaszokat.

Csak azt tudom, hogy sem a történelmünk eseményeinek, sem a jelen problémáinak félremagyarázásával nem oldunk meg semmit, és nem jutunk előre.

 

4. (13.07.15.)

Kedves Barátaink!

Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját az egyesület legidősebb tagja, Amigó György nyugállományú alezredes Úr!

Gyuri bácsi egy tartalmas, hasznos, boldog életet tudhat magáénak.

Mint korosztályának oly sok tagját, Őt is "megrángatta az élet". Mégis mindig tisztként és úriemberként, emberséggel és szeretettel élte életét. Se szeri se száma azoknak akiknek példát adott emberségből és hivatástudatból.

A mai napig aktív, közösségi ember. Minden tiszteletünk az Övé.

 

Gyuri bácsi! Kívánunk még hosszú és boldog életet! Isten éltessen sokáig!

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

3. (13.06.14.)

 

Ma pontosan 180 éve, hogy 1833. június 14-én, Kölcsey Ferenc papírra vetette az Emléknapra című, halhatatlan kétsorosát:

 

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak

Hagyd örökűl, ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.

 

"A haza minden előtt". Ez a négy szó azóta hitvallása lett minden, a hazáját igazán, önfeláldozó módon szerető magyarnak. Különösen mély hitvallása lett ez a négy szó azoknak a katonáknak, akik megvívták az eltelt 180 év szabadságküzdelmeit és háborúit. Ennek a négy szónak a szellemében tették le esküjüket, vonultak el a harcterekre, vívták meg csatáikat és adták az életüket.

 

Történhet bármi, tehetnek velünk bármit, mondhatnak bármit, mi, akik esküt tettünk, soha nem feledhetjük ezt a négy szót

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

2. (12.11.09.)

Kedves Barátaim!

Róka Gyula nyugállományú alezredes úr, az egyesület alapító és tiszteletbeli tagja meghalt.

Tudtuk, hogy beteg. Mégis nehéz elfogadni, hogy nincs többé. Életének nyolcvanegyedik évében érte a halál.

1932. 07.09-én született Budapesten.

Eredeti szakmája műbútorasztalos volt, és dolgozott is a szakmájában.

1952-ben vonult be a Budapestre, a fegyvernemi tiszti iskolába.

1955-ben hadnaggyá avatták. 1958-tól főhadnagyi, 1962-től századosi, 1971-től őrnagyi, majd 1986-tól alezredesi rendfokozatban szolgálta a hazát.

1955-től 1962-ig Kiskőrösön szolgált, közben tanfolyamot végzett Jászberényben.

1962-63-ban tanfolyamot végzett Szovjetúnióban.

Ezt követően 1966 végéig csoport, majd ütegparancsnokként szolgált Tapolcán.

1967 végéig mint üzemanyag szolgálatfőnök dolgozott Marvcaliban.

1967.12.01-től Székesfehérváron, a 43. Önálló Híradó Ezred üzemanyag szolgálatfőnöke, majd 1971. 11.15-től a 69. Önálló Rádiózavaró Zászlóalj parancsnok hadtáp helyettese, ezt követően 1974.08.01-től a 43. Önálló Híradó Ezred üzemanyag szolgálatfőnöke volt.

Hosszú, tartalmas szolgálat. Végigjárta  rendfokozati és beosztási létrát.

1987. július 31-én, 40 év, 8 hónap és 25 nap elismert szolgálati idő után nyugállományba vonult.

Hosszú szolgálati ideje alatt tizenkét alkalommal tüntették ki. Köztük négy alklommal kapta meg a HSZÉÉ arany fokozatát.

Nyugállományba vonulása után sem szakadt meg kapcsolata a honvédséggel. Tagja volt a székesfehérvári nyugállományú szervezeteknek. 2005-ben megkapta az Aranykor Kitüntető Cím ezüst fokozatát.

Feleségével mintaszerű házasságban, családjában szereteben élt egészen haláláig.

Kedves Gyula bátyám!

Mi mindig nagy tisztelettel fordultunk Feléd! Szerettük emberségedet, tisztességedet, elkötelezettségedet, munkabírásodat. Figyeltünk halk, de határozott szavaidra.

Nagy űrt hagytál magad után. Nyugodj békében!

Emlékedet megőrizzük!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. (12.10.20.)

Mint ahogy azt az aktuális rovatban olvashattátok, részt vettem Balatonkenesén a XXI. Katonanemzedéki Találkozón. A találkozás után írtam egy pár gondolatot, amelyet a Bajtársi Hírlevélben való megjelenésre szántam, de nem vagyok benne biztos, hogy meg is jelenik.

Olvassátok. Persze nem kell egyetérteni velem.

 

Tisztelt Bajtársak, Kedves Olvasók, Barátaim!

 

 

A Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület képviseletében 2012. október 15-16-án részt vettem a XXI. Katonanemzedéki Találkozón Balatonkenesén. Ebben a számban biztosan sok szó esik erről a nagy múltú rendezvényről. Engedjék meg nekem, hogy röviden én is megosszam az olvasókkal néhány gondolatomat.

 

Sokan fogják dicsérni a szervezést, az ellátást, a kulturális műsorokat, az újszerű elemeket, a civil előadók meghívását, az előadók felkészültségét, az üdülő vezetésének hozzáállását. És méltán! A szervezésbe fektetett munka mennyisége hatalmas, színvonala példaértékű. A BEOSZ előadóinak mondanivalója mögött tisztán lehetett érteni a szándékot.

 

Remélhetőleg sokan lesznek majd, akik tovább gondolják az elhangzottakat. Azok a fiatalok is, akik ott voltak. Mert … van bennem némi hiányérzet. Sokadszor mondtuk el, itt és máshol, hogy nekünk valóban fontos a kapcsolat köztünk és az aktív korosztályok között. Abban viszont már nem vagyok olyan biztos, hogy ez a kapcsolat Nekik is olyan fontos-e, mint nekünk. Elmondták, hogy nagyszerű az a munka, amit a BEOSZ magára vállalt és elvégez, de nem éreztem, hogy tudják, amit teszünk, azt velük együtt szeretnénk, és értük is akarjuk tenni. Mi tisztában vagyunk az együttműködés színtereivel, formáival és szervezeteivel. Náluk ezt nem éreztem ilyen kristálytisztán.

 

Hiányoltam, hogy nem szólaltak meg az igazán fiatalok. A Ludovika Akadémia hallgatói, az Altiszti Akadémia növendékei. Komolyan mondom, én kíváncsi lettem volna, mit gondolnak a generációk együttműködéséről, hogy mennyire érzik fontosnak az elődök tudását, szakmai és élettapasztalatait.

 

Aztán hiányoltam bizonyos fokú interaktivitást. Tudom, hogy ez nem feltétlenül az a műfaj, de véleményem szerint hasznos lett volna teret adni a régióknak, vagy néhány tagegyesületnek. Olyanoknak, akik pozitív példákkal tudnak szolgálni, de talán olyanoknak is, akik meg negatív példákat tudnak mondani. Mert fontos a tapasztalatok átadása.

 

Végül, ha már a katonanemzedékekről beszélünk, akkor szeretném ráirányítani a figyelmet egy nagyon fontos korosztályra, akikről – bár nagyon helyesen és jó érzékkel érintette néhány előadó a KNT-n is -, számomra érthetetlen módon hallgatunk. A ma ötvenhét év alatti korosztályról, a szolgálati járadékosokról beszélek, akik „jogtiportaknak” hívják magukat. Több ezer ember, akik esküvel vállalt kötelezettségük teljesítése után lehetetlen és elfogadhatatlan élethelyzetbe kerültek. Véleményem szerint fontos beszélünk erről a korosztályról, mert közülünk valók. Tudjuk, hogy elkeseredettek, csalódottak, kiábrándultak. Csalódtak a politikában, úgy érzik, hogy elfordult Tőlük a társadalom, nem állt ki mellettük a honvédség, amelynek az aktív életüket szentelték, hogy nem tett meg értük mindent az érdekvédelmi rendszer. Hangot adnak elégedetlenségüknek. Azt mondják nincs értelme köztünk maradni, elhagyják a szervezeteinket. Gondoljuk végig! Ha nem tudjuk megszólítani, közénk hívni, vagy köztünk tartani Őket, ha nem tudunk olyan célokat megfogalmazni, amelyekkel Ők is azonosulni tudnak és tenni hajlandók érte, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ha magukra hagyjuk Őket, elhagynak minket. Ha elhagynak minket, megszakad a generációs lánc. A „Nagy Öregek” nem tudják kinek átadni a stafétát. Szétesnek a szervezeteink, széteshet a BEOSZ is! Szerintem ez ma a legnagyobb kihívás előttünk! Ha nem tudunk megfelelni ennek a kihívásnak, elbukunk. És ha emiatt elbukunk, megérdemeljük. Akkor nem tudtunk megfelelni annak a bizalomnak, amit a megválasztásunkkor kaptunk. Mert ne feledjük: Ők mindannyian közülünk valók!

 

 

Székesfehérvár, 2012. október 17.

 

 

                                                                Berdó Gábor Károly nyá. százados

                                                                                   elnök

                                                                 Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Gondolatok
Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület - © 2008 - 2024 - wathay-bajtarsiegyesulet.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat